Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Relaxációs meditációs cd-k

 

 

 

Meditációs cd-ék az élet dolgaira    

Egy "Gyógyító meditációt" című meditációt lentebb meghallgathatsz, letölthetsz!

 

Kezdj új életet Most! Vágyak szökőkútja meditáció  

A titok című film és könyv nyomán,  Magyar Mónika előadására készült, melynek címe -  Kezdj új életet

Most!-  volt. Nagy sikert aratott ez az előadás és meditáció lila-csipkes.jpgezért került lemezre. Tisztázni lehet azt, hogy mit
akarunk, mit tehetünk meg önmagunkért és milyen lehetőségek vannak bennünk. Milyen lépéseket tegyünk meg álmaink megvalósulásához, milyen célokat tűzzünk ki.Minden kívánságunk sikerül, ha másnak ezzel nem ártunk! Fontos, hogy a céljainkat megfogalmazzuk, és azokat szemelőt tartva tudjuk csak véghez vinni.Az élet legszebb üzenete az, hogy mindennap minden órában, és minden perceben életünk újra kezdhető!  Naponta  alkalmazható. Rendszeres használata tudatosítja az emberben a célokat, és a hozzá vezető utat. A cd tartalmaz egy meditációt relaxációs résszel, illetve egy gyógyító meditációt.


     

Testsúlytestsulykontrol.jpg kontroll Ideális testsúly elérésére, megtartására!  

Mindazoknak ajánlom szeretettel, akik szeretnék testsúlyukat csökkenteni, normális tartományban tartani. Nagy segítséget nyújt ez a cd, segíti a tudattalan negatív programjait pozitívvá átírni. 21 napig minden nap 2x kell meghallgatni.

Alkalmazása:

1, A már folyamatban lévő kúra ideje alatt elkezdeni hallgatni, ezzel segítve a folyamatot.  

2, Ezzel a hanganyaggal lehet kezdeni a kúrát, mégpedig úgy, hogy még csak az elhatározásunk van meg.  A cd-t hallgatva ráhangolódunk erre a folyamatra, és általa körvonalazódik a megoldás, és beindul egy pozitív változás. A vonzás törvénye által megkapunk minden lehetőséget, technikát /személyre szabottan/ áramlik felénk minden információ a további lépések megtételéhez. Fontos az hogy eleinte reggel és este is meghallgassuk.  Rendszeres használata segít kialakítani egy új életmódot, és tudatosítja bennünk a célunkat, erősíti kitartásunkat.!

 

Vár az élet meditáció!

Azok számára készült akik kemoterápiára járnak. A fentebbi címre, linkre kattintva meghallgatható! Lentebb egy "Öngyógyítás" című meditációt is meghallgathatsz, letölthetsz!    

 

Megbocsátást Elfogadást segítő meditáció

Ez a  meditáció segíti emberi viszonyainkat rendezni. Amíg lelkünkben viharok dúlnak vagy rosszul esik, hogy nem szerettek, szeretnek, értékelnek minket, esetleg félünk,  nehéz előrébb lépni, éltünkben, így a hőn vágyott boldogságot sem érjük el. Valami visszatamegbocsatas-elfogadas.jpgrt bennünket, a  bánat, a harag, a megbántottság, az értéktelenség érzése stb. ott lapulnak bennünk.  Sokszor nem tudjuk rendezni nehezteléseinket, sérelmeinket, mert már meghalt az illető vagy nem tudunk vele szót érteni, de a vágy arra hogy ezt a problémát megoldjuk intenzíven él bennünk. Ez a hanganyag segít nekünk orvosolni ezeket a problémákat.  A harag a düh élettanilag is azaz testünkre nézve is negatív hatással van, nemcsak lelkünket mérgezi meg. Ez a meditáció segít ezeknek a feladatoknak a megoldásában. A cd egy relaxációt egy imaginációt, és egy gyógyító meditációt tartalmaz.


     sarga-mag.jpg

Párkapcsolat konfliktus-kezelő meditáció  

Segíti a párkapcsolatokban keletkező konfliktusok,félreértések, élethelyzetek elrendezésében! Minden ember szeretne normális társkapcsolatot, sokan sok mindent meg is tennének ezért. Ez a  meditáció ezeknek az embereknek készült. Ez egy intenzív lépés megérteni a párunkat, megérteni magunkat párunkkal. Az az energia amit a kapcsolatunk rendezésére szánunk nem vész el, akkor sem ha jelenlegi párunkkal szakítunk, mert a következő kapcsolatunkat a jelenünkbe kezdjük építeni. Bármikor alkalmazható, probléma-feltáró és rendező. Akkor is segít, ha a párunkkal nyíltan nem tudunk megbeszélni egy konfliktust. Energetikai szinten hat! Ahhoz, hogy tartalmas minőségi párkapcsolatot érhessünk el, fel kell derítenünk az okokat, melyek meggátolnak bennünket ebben. Bármikor  alkalmazható. A lazító, relaxációs rész után következik a meditációs rész. A cd a gyógyító meditációt is tartalmazza.

 

Kapcsolatfelvétel a  felső szellemi lényeddel meditáció

kapcs-felsobb-en.jpg

Mindig vannak körülöttünk segítők, akiknek a hangját nem vesszük észre, pedig ott vannak és alig várják hogy meghalljuk őket. Ezek a segítők magasabb szellemi szférákból jönnek hozzánk. Ez a meditáció segít felvenni a kapcsolatot és a ráhangolódást magasabb lényegünkkel, szellemi lényünkkel. Az életünk, harmonikusabb és boldogabbá válik felsőbb szellemi lényünkkel való kapcsolatfelvétel után általa. Tisztázódnak bennünk dolgok, ösztöneink megérzéseink tisztulnak, jobban tudjuk fogadni, és adni a szeretetet.  Ajánlott azoknak, akik keresik az „utat” az élet-céljukat, karmikus feladataikat és szeretnének kérdéseikre választ kapni. Minden nap használható. Egy lazító relaxációs rész után következik a meditációs rész.  Ez a cd is tartalmazza az öngyógyító meditációt.A lazító, relaxációs rész után következik a meditációs rész. A cd a gyógyító meditációt is tartalmazza
 


   Kapcsolatfelvétel a belső énemmel meditációkapcsolatfelvetel-a-belso-eneddel.jpg
 

Tenni magunkért nap mint nap! Érezni, hogy fontosak szerethetők vagyunk. Érezni az alkalmasság érzését... A befogadottság elfogadottság érzését...  Az ember akkor képes boldog lenni, és elérni vágyait ha szeretve érzi magát, ha szereti magát, és önbizalma van!

Amikor nem érezzük kerek egésznek magunkat.... Tudjuk, hogy ösztöneink jók, mégsem úgy használjuk őket,ahogy kellene.... Ha valami nem sikerül,  ha  nem vagyunk harmonikusak,  csak szomorúak elkeseredettek.... Ha szeretnénk teljes egészek lenni és végre véget vetni a boldogtalanságnak, akkor érdemes ezt a meditációt használni.  Eleinte naponta majd később időközönként kell alkalmazni, az önbecsülés meditációval kombinálva megtöbbszörözi pozitív hatását.A lazító, relaxációs rész után következik a meditációs rész. A cd a gyógyító meditációt is tartalmazza


    Önbecsülés önbizalom meditáció

Ahhoz, hogy az életben sikeresek legyünk önmagunkat onbecsules.jpg
kell elsősorban szeretni és elfogadni. Mi több megfelelően képviselni! Itt kezdődik minden, ebből indul ki a világban való megnyilvánulásunk. Ez a meditáció hatékonyan segít önmagunk elfogadásában értékeink feltárásában önértékelésünkben, helyes énkép kialakításában. Fontos hatása önmagunk szeretete, mert ha mi magunk által szeretve vagyunk szeret bennünket a környezetünk is. Így válhatunk csak sikeressé boldoggá, és teljessé. Naponta többször alkalmazható, más cd- kel kombinálva megerősíti annak hatását.A lazító, relaxációs rész után következik a meditációs rész. A cd a gyógyító meditációt is tartalmazza
 


 

Kapcsolódás a Mátrixba
 

matrix.jpgTeremtés technika magasabb szintre emelése több területen is! Igen!
Vajon miért van az, hogy egyes dolgaink azonnal megvalósulnak mások meg nem?
A mögöttes gondolat a tudattalan tartalmak azok amik az ember teremtését nagyban befolyásolják…
Ezért érdemes rendet csinálni és rendet tartani is, a mögöttes gondolatainkban, a tudattalanban.  Minél több energiát, minél több munkát fektetsz bele ebbe a feladatba annál nagyobb eredményeket  érsz el! Fontos tudnunk  az életben azt, hogy ,  minden percben lehet újra kezdeni! Az is lényeges, hogy az életünk minden területén (amelyiknél szükséges) lehet egyszerre fejlődni. Ez a hanganyag ezt hívatott szolgálni.
Naponta érdemes használni, és a siker nem várat magára!  A lazító, relaxációs rész után következik a meditációs rész. A cd a gyógyító meditációt is tartalmazza

A meditáció hossza 16 perc.

 

gyermekre-varva.jpgGyermekre várva

Ez a meditáció azoknak a leendő kismamáknak szól akik a gyermek áldás örömeit szeretnék végre már megélni. Elősegíti a fogantatást és a baba kihordását. Sokszor nincs szervi oka annak, hogy anyai örömök elé nézzen egy nő, de mégsem  lesz babája, ebben az esetben a lelki, okok azok melyek meggátolják a gyermekáldást. A meditáció ebben is segít, pozitív programjával tisztítja a bennünk fotó negatív programokat. Másfelől, akinek szervi, vagy hormonális okok húzódnak meg a háttérben, hatékonyan segíti a gyógyulást
Két meditáció van a cd-én, egy melyet éber állapotban,( autózás főzés mosogatás biciklizés stb.) lehet hallgatni.
A második hagyományos meditáció mely elvonulást igényel.
Naponta, használható, sőt az éber részt többször is meghallgatható.
 A cd lemez tartalmaz egy lazító részt és meditációt egyben illetve az öngyógyító meditációt  is.

 

Babaváró
 

babavaro.jpgMindazoknak a kismamáknak akik pocakjukban hordozzák életük értelmét! Egy lehetőség már a magzati korban felvenni szemünk fényével a a kapcsolatot, bensőségesebb,szeretettel telibb harmonikusabb anya baba viszonyért. A cd három meditációt  tartalmaz:

  • Egy éber meditációs szöveget, melyben a baba és a mama felveszi a kapcsolatot. Ezt a szövegrészt lehet minden élethelyzetben akár mosogatás közben is hallgatni. Jótékony hatással van veszélyeztetett állapotban levő kismamákra, babákra  is!
  • Egy meditációt a mindennapokra, mellyel a babával való mélyebb kapcsolat kialakítására alkalmas.
  • Egyet pedig a szülés előtt hetekre, mely a babának és a mamának egyaránt segíti a felkészülést!

A három meditáció összesen 18 perc 38 másodperc + öngyógyítás meditáció 16 perc 21 másodperc

 

Tudományosan bebizonyított tény, hogy a magzat hallja az anya hangját, és a pocakban a környezet hangjait. Azok a zenék, vagy hangok, amiket ebben az időszakban hall a baba, születése után előnybe részesít. Például az anya által várandóság ideje alatt hallgatott zene, születés után jótékony hatással, nyugtatólag hat a babára. Ebben az időszakban, fontos lenne, már kialakíthatunk kisbabánkkal egy meghitt kapcsolatot. Ez a cd, maga nemében hiányt pótol, mert segít elmélyíteni anya és baba közötti köteléket még az áldott állapot alatt, és segít egy meghitt viszony kialakításában. A baba már fogantatása pillanatában érző emberi lény, és már ekkortól fontos kommunikálni vele. 

 

  Bőség meditáció
 

Sokan élnek, a hiány állapotában, valamilyen vágyuk,  kívánságuk nem valósul meg az anyagi boseg.jpgvilágban. Ez lehet pénz, vagy tárgy egy munkahely, stb. Van amikor a pénzhez való negatív viszonyunk miatt nem tudunk pénzt teremteni. A bennünk futó negatív programokat törölni kell és helyette pénzteremtő gondolatokat kell teremteni.

Ki nem szeretne gazdag lenni nosza higgyünk és próbálkozzunk!
Hogyan teremtsük meg a világunkban a bőséget? Itt egy kis segítség.Ne feledjük, hogy minden belőlünk, hitünkből hitrendszerünkből indul ki. Minden nap meghallgatható.A lazító, relaxációs rész után következik a meditációs rész. A cd a gyógyító meditációt is tartalmaz.

A Meditációkat írta és felmondta Nánási Andrea.

 

A cd-ről bővebben a  nanasiandrea7@gmail.com email címen tájékozódhatsz.

 

 

Meditációk relaxációkról:

Két különböző technikáról kell beszélünk. Amiben mindkettő megegyezik, hogy tudat állapot változással járó gyakorlatok melyek jótékonyan hatnak a testünkre, lelkünkre. Bármelyiket gyakoroljuk, egészségi, és lelki állapotunk jelentősen javul! Élettani sajátosságuk, hogy alkalmazásuk közben csökken a szervezetünk oxigén felhasználása, lelassul az anyagcserénk, nyugodtabb lesz a légzésünk, egyenletesé válik a pulzusunk. Ebben az állapotban a rákos sejtek szaporodása alábbhagy, és beindul az egészséges sejtek termelődése.  Kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak leszünk, stressz tűrő képességünk nő. Erősödik az önbizalmunk, kreatívabbak sikeresebbek leszünk általuk. 

 

Ami még nagyon fontos mindenki elsajátíthatja, korra és nemre való tekintet nélkül! Nagy előnye, hogy nem kerül pénzbe, és nem kell szedni pirulákat ahhoz, hogy ezek a jótékony hatások érvényesüljenek!

Meditáció célja gondolat nélküli tudatosság, jelenben élni akár pár percig is! A szó latin eredetű, jelentése gondolkodás, elmélyedés, gyökerei vallási eredetűek.  (Mélyebb tudatállapot érünk el, mint a relaxációban.)

 Technikai kivitelezése: Egy pontra, vagy szövegre figyelni pld.(mantrázás imádkozás) Semmire figyelni, külső megfigyelő lenni stb. Ismertebb a zen-buddhizmus és a hinduizmus,jóga, transzcendentális meditáció, transztánc stb.  Vallások imái, énekei, gyakori ismétlésekkel.

Gyakorlása közben egy olyan spirituális útra lelünk, mely Istenhez vezet! Által életünk új minőséget és értelmet kap szervezetünk egészségesé, lelkünk kiegyensúlyozottá válik, miközben rátalálunk életünk értelmére.

A relaxációban egy olyan vezetett gyakorlatban veszünk részt, amiben megmondják mit kel tennünk (Képzeld el, hogy egy mezőn sétálsz és meglátsz egy.... ) vagy mi magunk meghatározott gyakorlat sor szerint haladunk.(ellazul a talpam, ellazul a bokám stb.) Ezt a technikát könnyen elsajátíthatjuk, és már nagyon gyorsan értékes eredményeket tudunk elérni vele.(Lásd autogén tréning) A relaxációhoz sorolható, az imagináció, vizualizáció, autogén tréning, szuggesztiós gyakorlatok, agykontrol stb.  Segítségével tudatosan küzdjük le, bizonyos nehézségeinket, félelmeinket. Növelhető vele az önbizalom, önbecsülés. Drog és alkoholszenvedély, rák magas vérnyomás, kóros elhízás, soványság gyógyítására is alkalmas. Felhasználhatjuk a tanulásban, stressz helyzetek depressziók kezelésére, önhipnózisban, pszichoterápiában, öngyógyításban.